Több mint 1200 fiatal látogatott el a Tempus Közalapítvány standjába az Educatio Szakkiállításon

Január 11. és 13. között A Te Utad standban ismerkedhettek meg a fiatalok a nemzetközi lehetőségeikkel.

Idén 24. alkalommal rendezték meg az ország legnagyobb oktatási szakkiállítását a Hungexpón, ahol a magyar és a nemzetközi oktatási színtér képviselői személyesen teremthetnek kapcsolatot a fiatalokkal. A Tempus Közalapítvány hagyományosan minden évben részt vesz saját standdal az Educatio szakkiállításon, ami remek alkalom a nemzetközi lehetőségek iránti érdeklődés felkeltésére, a tévhitek és félelmek eloszlatására, és a pályázási kérdések megválaszolására is. 

A Tempus Közalapítvány standja az Educatio Szakkiállításon

A három nap alatt összesen 1223-an látogattak el „A Te Utad!” standhoz, ahol többek között az Erasmus+, Európai Szolidaritási Testület, CEEPUS, államközi ösztöndíjak, DiscoverEU, Eurodesk és Europass lehetőségeivel ismerkedhettek meg az elsősorban középiskolásokból álló érdeklődők. A Tempus munkatársainak tájékoztatója mellett a korábbi résztvevő alumni standolók személyes élménybeszámolóját is meghallgathatták a fiatalok. 

Az újonnan induló Pannónia Ösztöndíjprogramról nemcsak „A Te Utad” standban kaphattak tájékoztatást az érdeklődők: Bodrogi Richárd főigazgató a rendezvény mindhárom napján tartott előadást a felsőoktatási programról az Educatio nagyszínpadán, több modellváltott egyetem (Széchenyi István Egyetem, Semmelweis Egyetem, Pannon Egyetem, Óbudai Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem, Debreceni Egyetem) képviselőjével együtt. 

A fiatalok jellemzően nyitottak voltak a külföldi mobilitásra, legyen szó akár felsőoktatási ösztöndíjról vagy önkéntességről – a standban pedig kézzelfogható információt kaphattak arról, hogyan vághatnak bele életük kalandjába. 

A Tempus Közalapítvány standja az Educatio Szakkiállításon