Nyári egyetemek a CEEPUS programban - A bioetika oktatása

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Bioethics című interdiszciplináris hálózat aktív tagjaként szervezett nyári egyetemet, amely iránt folyamatosan növekvő érdeklődés mutatkozik.

CEEPUS blog nyári egyetem Bioetika kép 1
Nyári egyetemek a CEEPUS programban - A bioetika oktatása

Az egyszerű pályázati formának köszönhetően a nyári egyetemi pályázati lehetőség hozzáférhető kevésbé tapasztalt, újabb CEEPUS hálózatok számára is, és kiváló alkalmat ad arra, hogy a hazai hallgatók itthon is megtapasztalják, milyen nemzetközi környezetben lenni. 

A 2019/2020-as tanévben folyamatosan lehet pályázni, így az egész tanév során tervezhető intenzív kurzus vagy nyári egyetem.

Dr. Kovács Gusztáv rektor, a hálózat helyi koordinátora, a kurzus szervezője összegezte tapasztalataikat.

"Hálózatunk elsősorban bioetikai témájú tevékenységeket szervez. A bioetika (az élővilág etikai kérdéseivel foglalkozó interdiszciplináris tudomány) oktatása az egyik kiemelt kutatási terület, hiszen az oktatást, illetve a szükséges tudományos és pedagógiai háttér biztosítását a hálózat a feladatának tekinti. 

Az utóbbi időben megnőtt az érdeklődés az oktatás módszertana iránt, így fontosnak tartottuk, hogy a bioetika területén is megismerhessék a hallgatók és a kollégák a legújabb módszertani irányzatokat. A részt vevő hallgatók szinte kivétel nélkül bioetikai témájú tanulmányokat folytatnak, illetve e területen végeznek kutatást. Legtöbbjük teológus, hittanár vagy valamilyen segítő területről érkezett. 

A CEEPUS hálózati partnerintézmények hallgatói és oktatói mellett a kurzusba bevontunk a régión kívülről érkezőket is, ami szélesebb körű részvételt tett lehetővé. Az előadásokon, szemináriumokon a hallgatók az elméleti alapokon túl olyan jó gyakorlatokkal is találkozhattak, amelyeket az előadók már hosszabb ideje sikerrel alkalmaznak. A rendezvény zárónapján a hallgatók lehetőséget kaptak a megismert oktatási módszerek kipróbálására. A Szent Mór Iskolaközpont harminc diákja számára tartottak angol nyelvű kísérleti órákat. A tanítási gyakorlatról rendkívül pozitívan nyilatkoztak a hallgatók. A nyári egyetem lehetőséget nyújt a részvételre azoknak a hallgatóknak is, akik nem tudnak egy egész hónapot vagy akár szemesztert külföldön tölteni. Az intenzív program eredményeit beépítjük a főiskola bioetikai és didaktikai témájú kurzusaiba. 

A jövőre tervezett nyári egyetemünk témája Afrika lesz."

CEEPUS hálózat: Bioethics
Nyári egyetem címe: Teaching Bioethics – 4th PPHF International Summer School
Részt vevő országok: Ausztria, Csehország, Horvátország, Lengyelország, Románia, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Magyarország, illetve a CEEPUS hálózaton kívül az Egyesült Államok, India, Németország, Nigéria és Srí Lanka